LeanShake: egy étkezést helyettesítő hatékony készítmény tudományos háttere

Olyan társadalomban élünk, ahol nem könnyű lefogyni. Legtöbben íróasztal mellett dolgozunk, most már akár otthonról, ami miatt a nap egyharmadát végigüljük. Ha ehhez hozzávesszük, hogy a modern élelmiszereket hogyan állítják elő, tárolják és készítik el, nem csoda, hogy lefogyni (majd az elért eredményt megtartani) sokak számára állandó kihívás.
Az étkezést helyettesítő turmixoknak sokáig nem volt túl jó híre, mivel sok márka fontosabbnak vélte a termékek ízét, mint azok tápértékét. A Zinzino LeanShake bizonyíték arra, hogy mindkét szempontnak egyszerre is meg lehet felelni.
A kiegyensúlyozott táplálkozáshoz és a súlykontrollhoz a LeanShake hatékony lehetőséget jelent, amivel étkezéseket lehet kiváltani. Aki fogyni szeretne1, annak érdemes két étkezést kiváltania egy-egy LeanShake itallal. Az egészséges testsúly fenntartása érdekében pedig használja a LeanShake italt egy étkezés helyett. Ha pedig a fittség és az izomzat fejlesztése2 a cél, fogyassza naponta egyszer vagy kétszer edzés előtt vagy után.
Azok számára, akik kevesebbet szoktak enni, a LeanShake két étkezés között elnyomhatja az éhségérzetet.
Fogyjon le, szedjen fel izmot (és segítse a „jó” bélbaktériumok elszaporodását)
A LeanShake egy finom (igen, finom) étkezést helyettesítő készítmény, amelynek célja a fogyás elősegítése1 azáltal, hogy egy csökkentett energiabevitelt megvalósító étrend részeként napi két étkezés kiváltható vele. Támogatja az izomzat fejlődését2 a Zinzino saját fehérjekeverékének köszönhetően.
A LeanShake egyensúlyba hozza a mikrobiótát is a bélrendszer egészsége érdekében. Azt az élelmirost-keveréket tartalmazza, mint a ZinoBiotic, amely támogatja a „jó” baktériumok elszaporodását a vastagbélben. A LeanShake kiválóan „táplálja” ezt a mikrobiótát, hogy nagyobb százalékban legyenek jelen a „jó” baktériumok. A LeanShake (és a ZinoBiotic) erőssége abban rejlik, ahogyan serkenti a „jó” baktériumok növekedését az egész vastagbélben. A „jó fiúk” segítik a rostok erjesztését, a vitaminok termelődését, illetve betanítják az immunrendszert.
A feldolgozott és túlfinomított ételek fogyasztásának csökkentése, amelyekben sok a cukor és a zsír, hozzájárulhat ahhoz, hogy a bélrendszerünk egészségesebb legyen. Ezenkívül a növényi eredetű ételek széles körének fogyasztása fontos az általános egészségi állapot szempontjából. Törekedjünk arra, hogy sok rostot tartalmazzon az étrendünk3, mert ezzel támogatjuk a bélben található a mikrobiomot.
A LeanShake alacsony glikémiás indexszel (GI) rendelkezik, kellemes ízét pedig természetes forrásokból származó összetevők biztosítják, mint a mézpor és a stevia. A LeanShake fehérjék, rostok, zsírsavak, valamint a fogyáshoz és az edzéshez szükséges több mint 25-féle vitamin és ásványi anyag intelligens keverékét biztosítja a szervezetnek – adagonként mindössze 231 kalória mellett.
Fehérjék, rostok & zsírsavak – étkezést helyettesítő tejmentes shake opciók állnak rendelkezésünkre
A LeanShake epres és csokoládés változatai tejsavófehérje izolátumot és tejfehérje koncentrátumot tartalmaznak. Mindkettő az esszenciális aminosavak gazdag forrása. A fehérjék nemcsak az izomzat fejlődését támogatják2, hanem a normál csontozat fenntartását is4. És ha már fehérjékről beszélünk: ebben a két ízvariációban ott van a legjobb fehérjeforrás, ami természetesen megtalálható a szervezetben: a kollagén peptid. A tejsavó- és tejfehérjék más módon is segítik a szervezetet. A vegetáriánus és tejmentes variációk, amelyek vaníliás és erdei gyümölcsös ízesítésűek, borsó- és zabfehérjéket tartalmaznak.
A LeanShake élelmi rostjainak intelligens keveréke serkenti a bél jótékony mikrobiótájának növekedését és fenntartását. Mivel sok benne a rost3, ez segít a széklet mennyiségének növelésében De a Zinzino nem hagyta ki azt a lehetőséget sem, hogy az omega-6:3 arányt jobb egyensúlyba hozza. A LeanShake alfa-linolénsavat és béta-glükánokat tartalmaz, amelyek segítenek fenntartani a normál koleszterinszintet6 7.
Lendüljön formába a LeanShake használatával!
A Zinzino LeanShake lehetővé teszi a fogyást étkezések kiváltásával1 anélkül, hogy hiányállapotok alakulnának ki a szervezetben. Csak nézze meg, milyen sok tápanyag található benne, hogy megértse, milyen erőteljes hatással lehet a LeanShake az Ön étrendjére és edzéstervére.
Egyrészt ezzel finom készítménnyel teljes étkezéseket ki lehet váltani. Másrészt kordában tartja az éhségérzetet. Ezért alig fogja várni, hogy megihassa (és naponta többször is fogyaszthassa).
Emeljen poharat a jó egészségre, és hajtsa fel ezt a szuperétel keveréket! Az olyan összetevők, mint a quinoa, krémesen simává, míg az olyan ízanyagok, mint az ananászkivonat, természetesen édessé teszik.
Kattintson ide, ha szeretne megismerni néhány finom LeanShake receptet!
*Ezeket a kijelentéseket a Food and Drug Administration (az USA Élelmiszer- és Gyógyszerügyi Hivatala) nem ellenőrizte. A terméknek nem célja bármely betegség diagnosztizálása, kezelése, gyógyítása vagy megelőzése.
1. Að skipta tveimur máltíðum á dag á orkusnauðu mataræði út fyrir máltíðarígildi
Að skipta tveimur máltíðum á dag á orkusnauðu mataræði út fyrir máltíðarígildi stuðlar að þyngdartapi. Fullyrðingin krefst þess að matvælin falli undir skilgreininguna sem kemur fram í tilskipun 96/8/EB varðandi matvæli samkvæmt b-lið 2. mgr. 1. gr. þeirrar tilskipunar. Til að ná tilgreindum áhrifum þarf að skipta tveimur máltíðum á dag út fyrir máltíðarígildi.
2. Prótín stuðlar að vexti vöðvamassa
Prótín stuðlar að vexti vöðvamassa. Prótín stuðla að viðhaldi vöðvamassa. Fullyrðinguna má aðeins nota um matvæli sem innihalda a.m.k það magn prótíns sem tilgreint er í fullyrðingunni INNIHELDUR PRÓTÍN samkvæmt upptalningu í viðauka við reglugerð (EB) nr. 1924/2006.
3. Fullyrðingin um að í fæðu sé mikið af trefjum
Fullyrðingin um að í fæðu sé mikið af trefjum og allar fullyrðingar sem hafa sennilega sömu merkingu fyrir neytandann, má aðeins setja fram þegar varan inniheldur að minnsta kosti 6 g af trefjum í hverjum 100 g eða að minnsta kosti 3 g af trefjum í hverjum 100 kkal.
6. ALA stuðlar að viðhaldi eðlilegra kólestórgilda
ALA stuðlar að viðhaldi eðlilegra kólestórgilda. Fullyrðinguna má aðeins nota um matvæli sem innihalda a.m.k það magn af ALA sem tilgreint er í fullyrðingunni INNIHELDUR OMEGA 3 FITUSÝRUR samkvæmt upptalningu í viðauka við reglugerð (EB) nr. 1924/2006. Neytendur skulu upplýstir um að jákvæðu áhrifin fáist með daglegri inntöku á 2 g of ALA.
7. Betaglúkan stuðlar að viðhaldi eðlilegra kólestórgilda
Betaglúkan stuðlar að viðhaldi eðlilegra kólestórgilda. Fullyrðinguna má eingöngu nota fyrir mat sem inniheldur að minnsta kosti 1 g af betaglúkönum úr höfrum, hafraklíði, byggi, byggklíði, eða úr blöndum af þessum tegundum á hvern magngreindan hluta. Fullyrðingin krefst þess að neytendur séu upplýstir um að jákvæðu áhrifin fáist með daglegri inntöku á 3 g af betaglúkönum úr höfrum, hafraklíði, byggi, byggklíði eða úr blöndu þessara betaglúkana.
Oszd meg ezt az oldalt
Vagy másold ki a linket!